2. évad - Prológus

Hát igen. Elérkezett a nap, mikor felteszem a második évad prológusát. Nagyon remélem, hogy ez is ugyan úgy fog tetszeni, mint az első. Lesz egy kis változás az írás módban. Három szemszögben fogom írni. Valamikor az fejezetben lesznek váltások. Képek is fel fognak tűnni a történetben. 
xoxo Cristy

***

Anya soha nem engedett Sophie varázskönyve közelébe. Mindig azt mondta, hogy én még túl fiatal vagyok ehhez. De nem értek vele egyet. Cristian már két évesen csatázott. Én meg? Csak itt ülök a szobámban, és írom a naplómat, hogy milyen jó lehet teljes értékű boszorkánynak lenni.

„Kedves naplóm. Ma ismételten megpróbáltam elhozni a könyvet, de megint rajtakaptak. Kezdtem az érezni, hogy anya semmilyen körülmények közt nem akarja, hogy tanuljak.”

-          Rose keresnek. – hallottam Cristian hangját a nappaliból. Ez az első alkalom, mikor akkor van itthon, mikor én.

Becsuktam a kis füzetem, és a matracom alá rejtettem. Tudom elég sablonos hely, de itt tuti nem keresik. Felvettem a mamuszom, és kiszaladtam, hogy kinyissam az ajtót. Boldogan fogtam meg a kilincset. Mikor kinyitottam, nem láttam senkit, csak egy nagy rózsacsokrot, és két lábat. Egy kártya volt a csokron.

„Remélem, megelégszel ennyivel. xoxo D”

-          Na, mi a válaszod? – szólalt meg a rózsacsokor.

-          Azt hiszem igen. – átvettem a csokrot, és mögötte megjelent az én legjobb barátom.

-          Lehetne halkabban? Valaki aludni szeretne. – kiabált oda hozzánk a bátyám.

-          Inkább menj a szobádba aludni. – mondta vissza Dimitri.

Soha nem voltak jóban. Amióta csak ismerem őt, mindig veszekedtek. Beengedtem, és egyből a szobám felé vette az irányt. Tudja már, hogy mi itt a járás. Leraktam a csokrom, és követtem.

Ahogy beléptem a szobába, egy galamb ült a párkányomon, levéllel a lábán. Milyen ódivatú ez a galambposta. Beengedtem a kis állatot.  Letekertem a csomagot. Cristian. Gondoltam arra is, hogy kinyitom, és megnézem, mi van benne, de tudom, hogy akkor nagyobb büntetést kapok, amit valaha kaptam.

-          Nyisd ki – mondta a hátamnál lévő srác. -  Ki tudná meg? Varázslattal visszacsinálod.

-          De ha rájönnek?! – kezdtem kételkedni Dimitriben.

-          Ügyes lány vagy te. Tudom, hogy képes vagy rá.

Nem is tudom. Nem tudja milyen a varázstanács. Ez meg az ő pecsétjük.

-          Inkább leviszem Cris-nek, és majd ott kilesem.

Odamentem a testvéremhez. Mosolyogva átnyújtottam neki a kis cetlit, és elbújtam a szekrény mögött. Elkezdtem olvasni. A szöveg hologramként jelent meg a levegőben.

„Sophie bajban van. Árnyak jelentek meg a palotában. Az őr elmondása szerint Niall, és a csapata, de szerintünk csak téved. Tudod jól, hogy elzártuk őket, ahogyan apádat is. Siess!”

Majdnem hátraestem, mikor megláttam, az apa szót. Tehát él. Meg kell keresnem! Vissza akartam menni a szobámba, de mikor hátrafordultam valaki meglepett.