Tizenhatodik rész: Esküvő

Bocsánat a késésért! 

Két nappal később még mindig a kórházban feküdtem. Eltört három bordám, és a gerincem is megsérült. Az orvosok arra a következtetésre jutottak, hogy nagy valószínűséggel nem tölthetem otthon a karácsonyt. Nem akarom itt tölteni az egyetlen olyan ünnepemet, ahol boldog is lehetnék. Vannak azért jó dolgai is a kórháznak. Elsőnek is cuki a dokim. Annyira kedves, és mindig hoz nekem szendvicseket, mert az itteni kaja, hogy is mondjam, borzadalom. Sokat beszélgetünk, mikor nincsenek itt a barátaim, vagy ha neki sincs dolga. Másodjára meg az a sok törődés Saméktől. Ha kell, kihagynak egy napot a suliban, csak hogy engem láthassanak. Mia gyűrűét mindig megcsodálom. Az egész arany, és a közepében van egy rózsaszín gyémánt.

Elérkezett karácsony napja. Én még mindig a kórházban vagyok, és a dolgozók már mind hazamentek ünnepelni. Egyedül voltam a kórteremben, és néztem az ünnepi műsorokat. Egyedül éreztem magam. Soha életemben nem töltöttem még egyedül a karácsonyt. A filmekben mindenki a családjával volt. Bevallom sírtam. Egyszer csak belépet valaki az ajtón. Duane izom karját láttam meg elsőnek, egy kis fa volt nála. Utána Sam, Mia és Sam szülei is megérkeztek. Nagy meglepetés volt ez az egész. Hoztak ünnepi sültet, innivalót, és a kis fát. Ahogy megláttam őket megpróbáltam felülni, de a merevítő nem engedte. Mindenki adott egy-egy puszit. A fán volt egy gyönyörű szép arany csillag. A lámpa fénye mellett nem ragyogott úgy, mint amilyennek kéne lennie, de így is éreztem azt a különös érzést, ahogy ránéztem.

Még hat éves koromban a nagymamám vett egy fát a szobámba, mivel anya nem volt hajlandó ilyenre költeni. Ketten szépen feldíszítettük, de a tetejére nem került semmi. Éjfél előtt két perccel valaki kopogtatott az ajtón. Kinéztem, de csak egy aranycsillagot láttam ott. Megfogtam, és odaadtam a nagymamámnak, hogy tegyük rá. Megfogta a derekam, és felemelt, hogy elérjem a tetejét. Ahogy ráraktam éjfélt ütött az óra. A csillag felcsillant, és az egész szobámban arany csillám kezdett esni. Ilyenkor kezdtem érezni, hogy különleges vagyok.

Ez jutott elsőnek eszembe, mikor megláttam. Ez volt eddig életem egyik legjobb karácsonya.

Öt hónappal később elérkezett a várva várt nap. Esküvő! Minden el volt már készítve, már csak a ruhára vártunk. Mia szobájában voltunk. Láttam az arcán azt a fékezhetetlen boldogságot, hogy végre hozzámegy ahhoz az emberhez, akit a legjobban szeret. Megérkezett a ruha, és felvette.  Mori Lee esküvői ruhát viselt. Enyhén szív alakú kivágással, csipke pánttal. A derekát gyöngyöv fonta körbe, hátul pedig volt egy masni. Tüll volt az alja, és a földig ért. Mikor megláttam benne elállt a lélegzetem. Annyira gyönyörű volt, és sugárzott belőle a boldogság. Én fogom kísérni Samet. Nekem egy felül gyöngyökkel díszített lila tüll ruhám volt.

Itt az idő, hogy átmenjek Samhez, és elkezdjük a ceremóniát. A zene felharsant, és elindultunk befelé a templomba. Mindenki felállt, ahogy körülnéztem mindenkinek a szemében könnyek szöktek. Odaértünk az oltárhoz, én oldalra álltam, és megláttam Miát és Duane-t. Ránéztem Samre majdnem leesett az álla a látványától.

-          Kedves egybegyűltek. Azért vagyunk ma itt, hogy ezt a két fiatalt összeadjuk – elkezdte a pap, mikor már mindenki a helyén volt. – Sam Parker, hites feleségedül fogadod Mia Ramsest, fogadod, hogy jóban rosszban együtt lesztek,  még a halál el nem választ?

-          Fogadom – mondta Sam.

-          Mia Ramses, hites férjedül fogadod Sam Parkert, és fogadod, hogy jóban rosszban együtt lesztek, még a halál el nem választ?

-          Fogadom – mondta Mia.

-          Ezennel házastársakká nyilvánítalak benneteket. Megcsókolhatod az arát.

Megcsókolták egymást, és nagy tapsvihar tört ki. Ahogy mentek kifele Mia összeesett. Aggódva odaszaladtunk hozzá.

-          Jön a baba – jelentette ki.

Mikor megérkeztünk a kórházba Miát rögtön bevitték a szülészszobába. Ahogy vártunk egyre feszültebb lett a hangulat. Nem tudtuk, hogy milyen nemű, de annyiban biztosak voltunk, hogy egészséges. Bár én álmodtam egy olyat, hogy fiú lesz. De nem voltam benne biztos, hogy most igaza lesz az álmomnak. Teltek a percek, az órák, de még semmilyen hírt nem hallottunk felőlük. Sam annyira ideges volt, hogy hallottam a szívének a verését. Duane fogta a kezem, és neki is éreztem, hogy remeg mindene. Nem akarok nagymenőnek tűnni, így bevallom én is izgultam. Milyen lesz a baba? Már nagyon éhes voltam, így elindultam a büfé felé, de belebotlottam egy nem várt személybe.

-          Hallom Miának babája lesz – mondta vigyorogva.

-          Mit keresel itt?

-          Csak jöttem meglátogatni a kicsit – a hangja gonosz volt.

-          Nem mehetsz a közelébe Niall!

-          Azt teszek, amit akarok! De úgy hallom kijött a doki, vissza kéne menned kislány.

-          Takarodj innen! Meg ne lássalak a kicsi vagy esetleg Mia közelében.

Ezzel a mondatommal lezártam a beszélgetésünket, és visszasiettem a többiekhez. A doktor úr már kint volt, és Sam a kezében tartotta a kicsit. Ahogy odaértem, láttam Sam arcán a gyönyört és a büszkeséget. Felénk fordította, és egy gyönyörű barna bőrű kék szemű kisbabát láttam magam előtt. Nem sírt, nyugodt volt.  

-          Cristian – mondtam.

-          Igen. Az én fiam – Sam arcára ráfagyott a mosoly.  – Anya üdvözöld az unokád.

Átvette a babát, és megsimogatta a fejét. A büszke nagymama. A doktor közölte velünk, hogy vissza kell vinnie. Elvette, és visszament a szülőszobába.

Bementünk Miához a kórterembe. Aludt. Mindannyian leültünk valahova, Sam pont az ágy mellé. Megfogat a kezét, és megpuszilta azt. Egy varázslóbaba. Nagy ereje lesz, ha nagyobb lesz. Ezért akarja Niall annyira? Hogy maga mellé állítsa? Nem fogja! Megvédem minden áron, akár az életembe is kerül.