Tizenegyedik rész: Randizzunk/ part 1

Meghoztam a következő részt..:) Jó olvasást, és köszönöm a díjakat amit kaptam. Nagyon megleptek. Puszi mindenkinek.

Nehezen tudtam szabadul a suliból, mert volt egy kis balhém az egyik osztálytársammal. Az igazgatói irodában kötöttem ki, vele együtt.

Az egész úgy kezdődött, hogy elkezdünk röplabdázni. Mivel én vagyok a csapat kapitánya, így az edző mindig engem kér fel, hogy válasszak csapatot elsőnek. Van egy lány, aki azt hiszi ő az isten, és mindig őt kéne választani elsőnek. Én ezt a „szabályt’ megszegtem, és nekem állt, hogy én mennyire egy ribanc vagyok. Hát én meg nem hagytam magam, és nekimentem a lánynak. Kicsit erős voltam, így betört az orra. Viszont én sem úsztam meg szárazon, mivel megzúzódott az ujjam.

Így kerültem az igazgatóiba. Szerencsére csak két hét elzárást kaptam szombatonként. A lány viszont nem kapott semmit, mert ő az igazgató pici kislánya. Szánalom. Sajnos anyát is értesítették az esetről, így nem vártam szíves fogadtatást otthonra.

Fájó ujjal beültem a kocsimba, és hazahajtottam. Az ősz kezdett nagyon hideg lenni. Azt kívántam magamban, hogy bárcsak egy kályha lehetnék, aki mindig termeli a hőt. De akkor nem tudnék vezetni. Erről is le kellett mondanom, mert ráébredtem, hogy csak egy tárgy lennék, aki a szoba közepén melegíti az embereket. Ezekkel a bugyuta gondolatokkal tértem haza. Felhajtottam az autófeljáróra. Anya már az ajtóban várt az értesítővel a kezében. Mit fogok én ezért kapni?! Leállítottam a kocsit, kiszálltam, nagy nehezen becsuktam, és odasétáltam elé. A keze keresztbe volt, a lábai idegesen jártak. A szemében düh, de egyszerre csalódás is lakozott, mintha eletemben most először láttam volna rajta a törődést. Próbáltam nem éreztetni a félelmemet. Arra gondoltam, hogy elfutok előle, és majd megbékél valamikor. De nem lett volna jó ötlet, mivel akkor még nagyobb bajba keveredtem volna, így szembenéztem vele.

-          Mi ez kisasszony? „Kedves Szülök! Értesítjük Önöket, hogy a lányuknak két hét elzárásban kell részt vennie iskolai verekedés miatt.”

-          Anya ez…csak…egy – a szavak között szünetet tartottam, és elhúztam őket. Bíztam benne, hogy nem kapok nagy megrovást.

-          Kislányom a szobádba most azonnal! – kiabált velem -, és akár hova is szerettél volna ma menni, felejtsd el!

Basszus akkor mi lesz a randival? Idegesen szaladtam fel a szobámba. Hogy lehettem ennyire barom, hogy összeverekedtem azzal a libával? Gondolkodtam, hogy kéne megszökni otthonról. Talán plüssöket kéne az ágy alá rakni? Nem, nem jó. Vagy akkor egy próbababát az én ruhámban? De honnan szerzek próbababát? Egy ötletet sem tudtam kitalálni, és az óra már este fél hatot mutatott. Ez óra múlva találkozóm van Duane-nel. Mit sem törődve anyával bementem a fürdőbe, és lezuhanyoztam. Megmostam a hajam, csodáltam azt a „gyönyörű” szőke tincsemet, amit ma reggel sikerült felfedeznem.

Végezvén a fürdéssel, és minden szépségkezeléssel, visszamentem a szobámba. A frissen mosott hajam szállt mindenhova. Elmentem ahhoz a szekrényemhez, ahol az estélyi és elegáns ruháimat tartom. Keresgéltem a kedvenceim közt. Volt ott egy fekete elől hátul mély kivágású Chanel ruha, amit még a tizennyolcadik szülinapomra kaptam. Aztán volt még egy halványlila rövid koktélruha. Ez hideg lenne most. És kivettem még egyet. Ez egy szürke mélydekoltázsos középhosszúságú ujjú ruha, ami térdig ér. Ez tökéletes lesz. Meleg is, és nem is annyira kihívó. Levettem a vállfáról, elővettem a vasalót, és kivasaltam. Felvettem a ruhát, odamentem a tükörhöz. A nagymamám hagyott rám egy ékszerdobozt, amiben az ő gyémánt ékszerei voltak. Kivettem egy egyszerű fülbevalót, egy hosszan lelógó nyakláncot, és az eljegyzési gyűrűét. Mindig csak ilyen eseményekre veszem fel, mert számomra nagyon értékes. Már csak a cipőt kell megtalálni, meg azt, hogy, hogy szökök ki. Ezeket gondolva kinyitódott a könyvem. Egy kis varázsige volt benne. Az állt mellette, hogy kettős varázsige, ha használod, megkettőzöd saját magad, vagy azt a személyt, akire mondod. Nekem ez pont jól jött.

Elmondtam a varázsigét, és mellettem megjelent egy másik én. Befektettem az ágyba, és mondtam neki, hogy ne szólaljon meg, és aludjon. Igazából nem tudott beszélni, és nem is értette mi van vele, de nekem ez jól jött. Csak fekszik az ágyamban, míg én elmegyek Duane-nel. Hallottam, hogy anya a fürdőben van. Lesiettem a lépcsőn. Felvettem a hosszúszárú csizmám, és kisettenkedtem az ajtón. Egy nagy Jipp állt a házunk előtt. Megijedtem, de a fejemben hallatszott valami. Nyugi csak én vagyok. Gyere, ülj be, mielőtt anyud meglát. Honnan tudja, hogy anyu büntetésbe küldött? Beszálltam a kocsiba, és elhajtottunk.

Egész úton nem szóltunk egymáshoz, csak azon járt az eszem, hogy a klónom vajon nem fog-e leleplezni. Az út felénél észrevette, hogy be van kötve az ujjam.

-          Megverted? – kérdezte, miközben az útra figyelt.

-          Honnan tudod? Ki vagy te?

-          Az legyen mindegy, hogy ki vagyok én.

Féltem tőle, és ezt ő is megérezte. Ne félj, téged nem bántalak. Csengett a fejemben. Engem nem? Akkor kit? Éreztem egy enyhe vibrálást a légkörben. Utoljára ezt akkor éreztem, mikor Niall-lel voltam. Tényleg, csak most veszem észre, hogy van hasonlóság köztük. Olyan hasonlóság, amit nem vesz észre átlagos ember. Ez a vibrálás mágikus volt. Megfogtam a lábát, és láttam az auráját. Kék volt, mint az ellenségemé. Elrántottam a kezem, és kifelé fordultam. A kezemmel támasztottam a fejem, és egy könnycsepp gördült le az arcomon. Miért kell nekem folyton ilyen kalandokba keverednem? Én csak egy átlagos lány akarok lenni, átlagos barátokkal. Nem tündér, aki megmenti a világot. Mi a baj? Emeltem fel a fejem, és ránéztem. Semmi, megoldom. Fordítottam vissza a fejem az ablakhoz. Sophie érzem, hogy baj van. Mérgesen odafordítottam a fejem. Hagyj! Nem érted, hogy megoldom? Ezzel a mondatommal búcsút mondhattam annak, hogy valami jó süljön ki az egészből.

Mikor megérkeztünk az étterembe, már valahogy enyhül a kettőnk közötti feszültség. Ki akartam szállni a kocsiból, mire nyitottam volna az ajtót, Duane ott állt, és a kezét tartotta, hogy segítsen kiszállni. Megfogtam, de még így sem sikerült rendesen kiszállnom. A bokám félrement, és bevertem a fájós ujjam. Majdnem mondtam valami szépet, de végül visszafogtam magam. A Jippet leparkolták, mi addig bementünk. Nagyon elegáns francia étterembe vitt. A falak vörös tapétával voltak lefedve. Aranyozott csillárok lógtak le a plafonról. Félhomály volt odabent. Annyira romantikus volt az egész. Egy kétszemélyes asztalt foglalt nekünk az étterem másik végében. Fájt a bokám, ezért a kezébe kapaszkodtam, úgy vezetett oda. Kihúzta a széket, leültem rá.

A rendeléseket kihozták. Én sült húst rendeltem rizzsel. A randi partnerem pedig homárt. Hogy lehet azt megenni? Szegény állat. A vacsora közepe fele meghozták a vörösbort. Udvariasan öntött nekem a poharamba, utána, pedig a sajátjába. Megköszönte, hogy itt lehet velem, és koccintottunk. Összeszedtem a bátorságom, és beszélgetni próbáltam.

-          Finom a kaja – mosolyogtam rá, de még mindig éreztem, hogy a kocsiban történtek után haragszik.

-          Ja – közömbös választ kaptam.

Merre tereljük a témát? Próbáltam a sulira, meg hogy milyen volt a régi neki, de semmi. Semmire nem reagált. Kezdtem elveszíteni a vonalat mikor kicsúszott a számon.

-          Honnan tudtad, hogy anyu büntetésbe küldött?

-          Csak tudtam és kész.

-          Ki vagy te?

-          Már mondtam, hogy az mindegy.

-          Kérlek, áruld el – megfogtam a kezét, és látomásom lett.

Egy faluban vagyok. Körülvesznek engem a mágikus lények. Boszorkák, vámpírok, vérfarkasok, angyalok, tündérek. Egy nagy kapu előtt állok. Az egyik tündér valami szörnyű tettet követett el. A vezető azt mondta neki, hogy száműzve lesz az idők végeztéig. Letépték a szárnyait, és leküldték a földre. A földön vagyunk. A tündér minden gonosz tettet elkövet a földi halandók ellen. Az arcán, van egy sebhely. A kezén pedig egy ugyan olyan anyajegy, mint az enyém. Egy csillag alak. Megesküdött, hogy meg fogja ölni a hercegnőt, ha visszatér. Hátrahőköltem. Megláttam az arcát. Duane volt az.

Levettem a kezem a kezéről. Meghátráltam, és újra megkérdeztem.

-          Ki vagy te?