Tizennegyedik rész: Felkészülés a legrosszabbra

Kicsit hosszabbra sikeredett, de nem hinném, hogy ez nektek gondot okozna. :) Jó olvasást:) 

Néztem rá érthetetlenül, mikor kimondta. Ki van itt? Körülnéztem, de nem láttam semmit.

-          Biztos csak téves riasztás volt – vallotta be Mia. - Nézd, itt vannak a fiúk.

A furcsábbnál is furcsábban viselkedett ebben a pár percben. Hogy értette, hogy itt van? Ki van itt? A fiúk kijöttek az ajtón, egy-egy macival a kezükben. Mint azt tudni illik, Sam nagyon szerencsés az ilyen játékokban. Akárhányszor elmentünk egy karneválra, vagy játéktermekbe, ő mind nyert. Vagy pénzt, vagy valamilyen tárgyat. Amint látom, most plüssmacikat nyert. Mind a kettőnknek felcsillant a szeme. Mia egy narancssárga macit, aminek a kezében szív volt, én pedig egy ugyan olyat, csak kékben. Kedvenc színem. Igaz nem látszik rajtam. Én úgy vagyok vele, hogy a kedvenc szín miatta nem kell mindenednek olyannak lennie. Ha már több van belőle, mint a többiből tökéletesen elég.

Már éppen indulni készültünk, mikor valami hideg fuvallat ment át a testemen. A lábam a földbegyökerezett, a kezem elkezdett remegni. Éreztem, hogy a szívem mindjárt kiszakad a helyéről. A többiek észre sem vették, hogy lemaradok tőlük. Egyszer csak egy hang jött a hátunk mögül.

-          Jól érezted Mia – gonosz kacajjal egybekötve mondta. Felismertem ezt a hangot. Nehezen megfordultam, és ideges pillantást vetettem feléje. A csapat megállt, és visszafordultak hozzám.

-          Te! – kezdtem rá.

-          Hiányoztam babám? – vigyorgott, és a szemében csak úgy csillogott a gonoszság.

-          Niall! – lepődött meg Duane. – Te mit keresel itt?

-          Inkább én kérdezhetném ezt tőled. Azt hittem, hogy amikor száműztek, és nem találtad meg a hercegnőt, te eltűntél.

-          Állj! Honnan tudsz te minderről? – kérdeztem meglepődve.

-          Nem mesélted el nekik a sztorit drága unkaöcsém? – kivillantotta fehér fogait.

-          Unokaöcs? – mind a hármon nagyot nézett.

Niall megint elmondta azt a kis történetet, amit Duane pár órával ezelőtt mesélt. A félelem ismét átjárta a testem, mivel ha Duane Niall rokona, akkor ő is bántani akar? Próbált magához húzni, de eltoltam magamtól. Kérdően rám nézett, én pedig elmondtam neki, hogy mit akart velem csinálni Niall. Megnyugtatott, hogy semmi félnivalóm tőle, mivel szeret engem. Erre Niall felnevetett, hogy az ilyen fajta teremtmények nem tudnak szeretni. Megvédtem a barátom, és dühömben eleresztettem az erőm. Niall hátraesett, mi elkezdtünk futni, de ennyit még hallottam.

-          Sophie Casterwille, meg foglak ölni!

Mikor hazaértem anya várt engem a nappaliban. Az óráját néztem. Gondolom megnézte, hogy meddig vannak óráim. Ahogy odaértem a lépcsőhöz megállított.

-          Merre voltál kisasszony? – kérdezte dühösen.

-          A barátaimmal a plázába – mondtam nyugodtan.

-          Azt mondtam, hogy mikor végzel, rögtön hazajössz! – emelte fel a hangját.

-          Nem vagyok már gyerek. Felnőtt vagyok, azt csinálok, amit akarok! – vágtam a fejéhez.

-          Amíg az én házamban laksz, azt csinálod, amit mondok! – csattant fel.

-          Akkor…- egy kis szünet – ELKÖLTÖZÖM! – ordítottam rá.

Ez volt az utolsó szavam, amit anyával váltottam. Felrohantam a szobámba. Elővettem a bőröndöm, és belepakoltam a holmim. Engem nem fog úgy kezelni, mint egy tizenévest. Felnőtt nő vagyok, akinek van saját akarata. Legszívesebben most ordítanék dühömben, de nem tettem, mert tiszteletben tartottam a szomszédok érdekeit. Azért azt nem akarom, hogy a hangomtól zengjen az egész utca. A kismalacomat feltörtem. A diplomaosztói bulimra tartogatott pénzemet kivettem belőle, és zsebre vágtam. A szobámból egy fél óra múlva, csak egy helyiség maradt, amiben még nem lakott senki. A sok táskát lecipeltem a lépcsőn, levettem a kocsi kulcsom a tartóról, és búcsút intettem a háznak. Nem köszöntem el se az anyámtól, sem a testvéremtől. Nem fogok hiányozni nekik. Bepakoltam a bőröndöket a csomagtartóba, beszálltam a kocsiba. Még néhány percig néztem a házat, aztán könnyes búcsút vettem a gyermekkori emlékeimnek. Beindítottam a kocsit, és lehajtottam a feljáróról.

Csak köröztem a városban, mert nem tudtam merre menjek. Samhez nem mehettem, mert azt mondaná, hogy hülye ötlet volt, meg vele lakik Mia is. Duane-t nem tudom elérni, ki van kapcsolva a mobilja. Szállodába sem tudtam menni, mivel nem volt elég pénzem hozzá. Már későre járt, és kezdtem fáradni, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek az erdőbe, ott majd nyugodtan alhatok egyet. Visszafordultam a főúton, be a házunkhoz vezető mellékútra. Emlékeztem, mikor a pasim vitt el az erdő közepére, milyen úton mentünk. Megtaláltam a kisutat, és lefordultam. Mikor beértem az erdőbe, leállítottam a kocsit, és kiszálltam. Kicsit féltem, mivel a farkasok vonyítása, a baglyok huhogása egyre közelebb ért hozzám. Kivettem a csomagtartóból egy takarót, és a kedvenc kispárnámat, visszaültem a kocsiba, lehajtottam az ülést, és nehezen elaludtam.

Egy sötét helyen vagyok. Csak a vér csobogását hallom valahonnan. Követem a zajt, de nem látok semmit. Egyszer csak valami felvillan. Egy háború közepébe csöppentem. A jók és a gonoszok harca. Érzem, ahogy a teher rám nehezedik, és kezdek összecsuklani. Kiáltani akarok, de egy szó sem jön ki a számon. Néma vagyok. Sírok. Nehezen veszem a levegőt, de még mindig életben vagyok. Nem tudok meghalni, pedig nagyon szeretném, hogy vége legyen ennek a kínszenvedésnek. Egy nagy villanás, és nem látok többé.

Hírtelen riadtam fel arra, hogy valaki vagy valami piszkálja a kocsimnak az ajtaját. Idegesen ültem fel, és megláttam egy emberi arcot. Kezdtem megnyugodni, mikor már rendesen kivehető volt az illető vonásai. Sam volt az. Kinyitottam az ajtót, és beengedtem. Kérdően nézett rám, hogy mit csinálok én itt az éjszaka közepén. Ugyan ezt kérdezhetném tőled. Futott át az agyamon. Beült mellém az anyósülésre, és mindent elmeséltem neki. Láttam rajta, hogy legszívesebben egy akkor pofont lehúzott volna nekem, hogy a fejem is leesik, de nem tette meg.

-          Miért nem jöttél hozzánk? – kérdezte aggódva.

-          Nem akartam zavarni.

Megkaptam tőle életem első nyakasát. Mondta, hogy menjek át az anyósülésre, és hazavezet ő. Kiszálltam a kocsiból, és átültem Sam helyére. 

****

Reggel az ideiglenes szobámban ébredtem fel. A reggeli gofrinak az illata beáramlott a szobámba. Pizsamában mentem ki az ebédlőbe. Sam anyukája,Dorothy, csinálja a legfinomabb gofrit a világon. Tegnap este még beszélgettem vele, mikor mindenki elaludt, hogy nem lenne gond, ha ideköltöznék az egyetem végéig. Azt mondta, nagyon szívesen vár, és érezzem otthon magam. Igaz mikor mindig itt voltam, úgy viselkedtem, mintha otthon lennék. Dorothy nekem az édesanyám. Ő nálunk voltam, mikor anya megbántott, ő viselte gondom, mikor elfelejtkezett rólam. Senki másnak nem tartozom köszönettel, csak neki.

A reggelit jóízűen elfogyasztottam, és felmentem a szobámba felöltözni. Már mind a hármunkat kivett a suliból, mert nekem pihenésre van szükségem, és barátokra, így itthon maradhattunk. Felvettem egy fehér kötött pulcsit, és hozzá egy farmert. A hajamat lófarokba felfogtam. Mikor mindezzel végeztem leültem az ágyamra, és a történtekre gondoltam. Niallre, Duane-re, és a köztük lévő rokoni kapcsolatra. Végiggondoltam a múltat, mi történt velem eddig, végiggondoltam a jelent, és végiggondoltam a jövőt. A múlton már nem tudok változtatni, de ez nem azt jelenti, hogy a jövőnek is pocséknak kell lennie. Ráeszméltem, hogyha a múltamban elrontottakat, most helyre tudom állítani, és előrefele nézni, és nem csak hátra. Sam szülinapi bulija holnap este lesz, és még nem vettem neki semmi ajándékot. Kutakodtam a fejemben, hogy mi lenne neki a tökéletes. Egy nyaklánc. Mondta a belső hangom. Egy ezüst nyaklánc. A barátságunk zálogaként egy-egy kirakós darabbal. Tökéletes. Pattantam fel az ágyból, és átsiettem Mia szobájába. Már majdnem kimondtam a szót, hogy „ajándék”, de észrevettem, hogy Sam is ott van. Aggódó szemmel néztek rám, aztán a legjobb barátom felemelt egy papírt.

Sophie! A varázstörvénykönyv által hivatalosan is kihívlak egy párbajra. A párbaj időpontja a diplomaosztó után lesz. Niall

Párbaj? Milyen párbaj? Létezik egyáltalán ilyesmi?

-          Ne félj Sophie. Felkészülten fogsz menni arra a párbajra – jelentette ki Mia.

Ezzel kezdetét vette a kiképzésem.  

Kimentünk az erdőbe. Duane is eljött, hogy megtanítson a legapróbb tündér trükkökre. Átváltoztam, a barátaim ámultak a csodaszép szárnyamtól. Megpróbáltam repülni, több-kevesebb sikerrel. Volt mikor nekirepültem egy fának, vagy éppen a társaimnak repültem neki. Aztán megpróbálkoztam a varázsporral. A barátom utasított, hogy egy élettelen növénybe varázsoljak életet. Ez ment. Ezek után jöttek a nehezebb feladatok, amit Mia tanított meg. Hogyan használjam a belső energiám, és, hogy ne az érzelmeim irányítsák az erőm. Meg kellett még tanulom a védekezést. Sam időjárás varázslatokat mutatott. Minden jól ment kivéve egy valami. A repülés. Egyszerűen nem tudtam rávenni magam, hogy az égbe emelkedjek, és irányítsam magam.

Mára befejeztük a gyakorlást, és visszamentük Samékhez. A srácok elmentek tévét nézni, én pedig odamentem Miához, hogy elmondjam neki, mit szeretnék venni Samnek. 

****

A suliban mindenki odajött Samhez, hogy felköszöntse.

-          Szeva Parker. – jött oda hozzánk az egyik haverja. – Boldog Szülinapot haver.

Összepacsiztak, és máris elment. Így ment ez egész nap. A lányok kártyákat adtak neki, a fiúk pedig lepacsiztak vele. Suli után megkértük Duane-t, hogy vigye el valahova, mi pedig addig előkészültünk a bulira. Feldíszítettük a házat, lufikkal, szerpentinekkel. Kiraktuk a kajákat, és a tortát. A vendégek kezdtek gyülekezni. Mindenki laza öltözetben jelent meg. Mikor már majdnem mindenki itt volt, elmentünk átvenni a ruháinkat. Duane küldött egy SMS-t, hogy két perc és itt vannak. Mindenki elbújt.

Ahogy beléptek a házba egyszerre ordítottuk, hogy MEGLEPETÉS. Sam szemében könnyek jelentek meg. Odafutottunk hozzá. Mia adott neki egy csókot, én pedig egy nagy cuppanós puszit nyomtam az arcára. Amikor Mia átadta az ajándékát, és képmotázst, ami az együtt töltött idejükről szólt.

-          Akkor most én jövök – álltam elé. – Sam, köszönöm neked ezt a csodálatok tíz évet. Boldog Születésnapot neked te hülye medve.

Kinyitottam a dobozt. Az ezüstön megcsillant a fény, kivettem, és beleakasztottam a nyakába. Megmutattam neki az enyémet is. Átkarolta a derekunkat, Duane meg mellettünk állt.

-          Azt hiszem ez a világ legjobb születésnapja.