Kilencedik rész: Angyalokkal táncolval

Megfogtam a kezét, és bevezetett a kapun. Körülöttem szárnyas emberek voltak. Minden pompázott a fehérségben. Nagy oszlopok támasztották meg az egyetlen épületet. Ahogy sétáltunk fogta a kezem, de nem éreztem a melegét. Sajnos már nem él a teste, csak a lelke van itt velem, de nekem az is elég. Az emberek, vagy nem tudom mik, minket néztek. Egy asztalhoz vitt, ahol, ha jól láttam a halott embereket jegyezték fel. A sor nem volt hosszú, így hamar sorra kerültünk. Mikor odaértünk rám nézett, utána pedig a jegyzetére, és újra rám. Ezt csinálta két percig, míg megszólalt.

-          Ön kicsoda?

-          A kis unokám Sophie Casterwille.

-          Nincs felírva. Sajnálom, vagyis örüljön Mrs. McCarthy.

-          Köszönöm.

Elmentünk az asztaltól, de nem értettem mi történt. A nagymamám megfogta a vállam és a fülembe súgta.

-          Nyisd ki a szemed gyönyörűm. Ott leszek veled végig.

Kinyitottam a szemem, és újra láttam az erdőt. A holló eltűnt mellőlem, mintha tudta volna, hogy visszatérek. Éreztem a nagymamám jelenlétét. Felkeltem a földről, és elindultam valamerre. Még mindig féltem, de a nagymamám érintése hatással volt rám. Mentem a fák között, kacskaringóztam a bokrokkal, és különböző másfajta nővényekkel. Az utam kivezetett egy elágazáshoz. Három út volt, amik mind másfelé vezettek. Gondolkodtam melyiken kéne menni. A virágoson, a kövesen, vagy a halálos útvonalon menjek? Nekiindultam a virágosnak, de a nagymamám megállított.

Várj kincsem, szerintem menj a középsőn. Hallgattam rá, így megváltoztattam az útirányom. Rálépve az útra a fejemben lévő erős szorítás enyhült. Ahogy haladtam az úton a fák is kezdték visszanyerni az igazi valójukat, az állatokba élet költözött. Megjelentek az őzek, nyulak, madarak, és már nemcsak a ragadozó állatok hangját hallottam. Az út végére a körülöttem lévő táj zöld volt. Kerestem egy kisebb zugod, és oda befeküdtem. Volt ott egy kő, és néhány moha, és csináltam magamnak egy párnát. Lehajtottam a fejem. Elaludtam.

Egy erdőben vagyok. Olyanban, mint ez. Állatok vesznek körül. Segítek kijutni innen. 

Felriadtam arra, hogy valami nyalogatja a kezem. Kinyitottam a szeme, és látom, hogy egy kis őzgida fekszik mellettem. Felültem, és elkezdtem simogatni. Odajött hozzánk az anyukája. Megfogta a ruhám ujját, elkezdte húzni. Engedelmeskedtem neki, így felálltam. Követtem őket egy rétre. Sok almafa, és meggyfa volt ott. Édesem egyél egy kicsit, mielőtt továbbindulsz. Hallatszott nagymamám hangja a fejemben. Felugrottam, hogy elérjek egy almát. Olyan szép piros volt, amiket csak a mesékben láttam még. Beleharaptam, és az édes leve végigcsorgott a torkomon. Az ízétől mosolyogni támadt kedvem. A nagymamám kezét éreztem az arcomon, ahogy simogatja, és újra kislány voltam. A madarak csicseregtek körülöttem, minden mosolygott.

Egyszer csak valami történt. Elborult az ég, dörgött és elkezdett villámlani. Az állatok szanaszét szaladtak, én pedig ott álltam a rét közepén, nem tudva merre kéne menni. A villámok cikáztak az égen. Már megint féltem. Egy becsapott mellém, én pedig egy nagy elektromossághálóba kerültem bele. Enged el magad, és hogy szabadon szálljon az energiád a testedbe. Vissza fogsz jutni a te világodba. Szeretlek édesem. Légy jó. Ha szükséged van rám, csak hívj nyugodtan.  Ezekkel a mondatokkal engedett el. Úgy tettem, ahogy mondta. A testemben lévő varázserő átáradt a villámcsapásba, és megnyitottam egy átjárót az én világomba.

A suli mögötti kis parkba estem ki. Nem változott semmit se a külsőm, se a ruhám. A táska még mindig az oldalamon volt. Az arcom tele volt vágásokkal. A kezem vérzett, így leszakítottam egy kis darabot a ruhámból, és elszorítottam a sebet. Elindultam hazafele. Az idő nem kedvezett nekem, mert eleredt az eső. Sírtam. Egyszerre volt a szívemben gyűlölet, és szeretett. Gyűlölet Niall és magam iránt. Meg fogom bosszulni, hogy ezt tette velem. Meg fogom ÖLNI! Legszívesebben itt maradtam volna az út szélén, és vártam volna a halált, de a mennyekben tett látogatásom során rájöttem, hogy nincs még itt az ideje meghalnom. Ezért küzdöttem. A szeretet pedig Sam iránt érződött. Akár mikor szükségem volt rá, ő mindig ott volt nekem. Én pedig eldobtam magamtól, mert féltékeny voltam egy lányra, akit valószínűleg szeret. Szörnyű ember vagyok.  Szerencsére este volt, így nem látott senki. Aki jött autóval az azt hihette, hogy egy koldus vagyok. A házunk messze volt az iskolától, így arra gondoltam, hogy elmegyek Samékhez. Két utcára volt a házuk a közeli erdőtől. Elindultam a rövidített útvonalon, amit még mi fedeztünk fel. Az út elején összeestem. Felnéztem az égre, és elkiáltottam magam. „NAGYI HA ITTVAGY SEGÍTS NEKEM!”. Erre megnyílt az ég, és megláttam őt. Mosolygott rám. Erős vagy kicsikém. Kis tündérkirálynőm ne add fel a reményt. A barátaid már várnak rád. A szavától újra felálltam, és elindultam tovább. Öt percenként megálltam, mert vért hánytam. A kötés elengedett, ezért újra ömlött a vér belőlem. Egy kis segítséggel újra összekötöttem. Nem tudtam, hogy mi az az erő, ami visszafog engem, de nem törődtem vele, csak a nagymamám hangját hallgattam. Mesét olvasott nekem, mint régen.

Odaértem a házukhoz. Láttam, hogy csak Samnek az ablakában van fény, így a szülei nincsenek itthon. Nekem ez pont jól jött, így odamentem az ajtóhoz. Ahogy odaértem az ajtóhoz megbotlottam a lépcsőben. Letérdeltem az ajtó elé, de még idejében megnyomtam a csengőt. Jó légy kicsim. Itt vagyok veled, ha kellek, szólj, vagy ha csak támaszra van szükséged. Elköszönt a nagymamám, én meg nekidőltem az ajtónak, és vártam mikor nyitja ki az ajtót. Nevetést hallottam belülről. Itt van Mia. Éreztem, hogy nyitódik az ajtó. Egy halk vékony sikítás jött felülről. Tudtam, hogy ez Mia.

-          Sam gyere gyorsan – állított fel, és bevitt a kanapéra.

-          Mit tö… Te jó ég – állt el a szava mikor meglátott.

Biztonságban éreztem magam, így elengedtem a testem. Sam megfogta a fejem, leült a kanapéra, és rátette a combjára a fejem. Elkezdte simogatni a hajam, már amennyi maradt belőlem.

-          Tudsz rajta segíteni? – kérdezte bizakodó hangon.

-          Megpróbálhatok.

Levette a kötést a kezemről, és rátette a kezét. Meleg sugár lövellt ki belőlem, ami összeforrasztotta a sebem. Ezt csinálta a testemen lévő összes „horzsolással”. Elaludtam Sam ölében.

Mikor felkeltem mind a ketten ott sürögtek-forogtak körülöttem. Sima volt a bőrfelszínem, semmi seb nem volt rajta. Felültem a kanapén, Mia odafutott hozzám.

-          Lassan Sophie. Gyenge vagy még. Gyere hagy segítsek.

Felsegített, és a konyhaasztalhoz vezetett. Elém rakott egy nagy tál müzlit. A szemem csillogott a látványától. Megfogtam a kanalat, és szó szerint magamba tömtem. Mikor végeztem leraktam a kanalat, és büfögtem egyet. Elpirultam, és mind a ketten elkezdtek nevetni. Felvitt Mia Sam szobájába. Levette róla a ruhát, és rám adott egyet Sam ingjei közül. Rá tíz perc Sam is belépett a szobába, és leült mellém az ágyra.